Vendégkönyv

„Esztert fotómodellként sokan fényképezték, mégis hiányérzete maradt, mondván, hogy azok a képek nem a valós személyiségét tükrözik. Hajnáék fotói azonban elkapták a lényeget, a valós személyiségét.

Igazi lélek-képek készültek, amelyeken érződik a fotós és a modell közötti mély, bensőséges kapcsolat, az egymásra figyelés.
Hajnáéknak nem a valóságtól idegen, felismerhetetlen képek készítése a céljuk, hanem olyan meghitt fotózás, amelyben a modellben rejlő finomságok, érzések, gondolatok képbe foglalása az eredmény.

Ez több mint fotográfia, ez a művészet!”
Völner Mónika és Eszter

“Fotósként nehezen állok kamera elé, emberként, nőként méginkább. Ott van az emberben a szemérem, a magát elengedni és fellvállani nem tudás s ott a mások itéletét félő ösztönös görcsölés.
Pedig egy nő élete tele van óriási feladatokkal (karrier, anyaság, család, önmegvalósitás) amik teljesen elvonják őt saját magától. Pedig nemcsak másokra hanem önmagunkra is figyelni kell! Megbecsülni, szeretni s tudatosan követni azt az érést, fejlődést, metamorfózist ami minden nő életében természetes módon bekövetkezik. S néha egy ilyen kis egészséges önkényeztetés kell! Mint terápia, mint önismeret, mint tükörbenézés. Kell az a dacos önbecsülés s önszeretet, hogy még ha gyereket is szültem, még ha rámtörtek az élet viharai, még ha néha zátonyra is futottam s nem vagyok már húsz éves, már harminc sem nemsokára s már ismerkedem az első mélyebb ráncaimmal akkor is, azért is szép vagyok a magam egyedi módján. Ez a dacos állásfoglalás kell!
Maradandó élmény volt nekem ez a fotózás: megnyilás, önmagamat elengedés, meditáció. Hajna és Hanna átlagon felüli empátiával, ritka műveltséggel s jó izléssel, tapintattal rendelkező fotósok, velük minden természetes volt és szép. Köszönöm!”

“Hogy lehet ennyire szépet, igazit, őszintét alkotni? Hogy tudjátok így megragadni az ember lelkét?
Nem tudom, de mindig boldogsággal tölt el, amikor rápillantok a képeitekre.
Örülök, hogy mi is részesei lehettünk ennek a varázslatnak és már alig várom, hogy életünk újabb fontos pillanatai is bekerüljenek ebbe a mesébe.”
Eszter

„Az ember élete során több fontos döntest is hoz. Számunkra a házasságkötésunk volt eddigi legnagyobb, legfelelősebb döntésunk. Zsigerből jött az elhatározás, hogy Téged szeretnénk fotósnak, Hanna. A képeid meseszerű világa, lágy, finom harmóniája hamar elvarázsolt bennünket. Egyúttal tudtuk, hogy nem kis feladattal bízunk meg Téged. A menyasszonyi cipő elkopik, a virágdekoració elhervad, a menü még aznap este elfogy, de a képeket egy életen át újra és újra előveszi az ember. Olyan világot szerettünk volna magunk köré teremteni, ami önazonos, amelyben nem érezzük magunkat kellemetlenül, és ami a leginkább kifejezi azt, amit azon a bizonyos napon éreztünk. Köszönjük, hogy értettél és megértettél bennünket, hogy felhőtlen élménnyé varázsoltad az együtt töltött időt. Kölcsönösen a bizalmunkba fogadtuk egymást – enélkül nem lenne lelke a fotóknak. Még sok ilyen hasonló, nagy találkozást kívánunk Neked, olyanokat, ahol igazán működik a kémia fotós és alanya(i) között!”
Szeretettel, Nóra és Carsten

”Amikor Hajna és Hanna képeire rábukkantam egy ismerősömnél, már rég szerettem volna családi fotókat, de valahogy egyetlen fotós munkája sem fogott meg. Az ismerősömnél látott képek azonnal megfogtak, magukkal ragadtak és megláttam bennük azt a pluszt, az embert, a lelket, ami “felöltöztette” azokat. Megtaláltam, amit kerestem…
A fotózások lelki feltöltődést jelentenek az egész családnak, a képek pedig mesélnek.
Hajna, Hanna! Köszönöm, hogy fotóitok által életünk részévé váltatok!”
Kati

“Kedves Hajna és Hanna!
Amikor először megláttam a képeiteket, egyszerűen lenyűgöztek. Annyi melegség, szeretet, érzés áradt belőlük. Hamar megfogalmazódott bennem a gondolat: Szeretném, hogy az akkor pár hete négy tagúra bővült kis családunkról Ti csinálnátok “profi” képeket! És nem csalódtam, sőt a végeredmény minden várakozásunkat felülmúlta. Maga a fotózás is hatalmas élmény volt, az egész olyan természetes, családias, meghitt és fesztelen volt, mintha már régről ismertük volna egymást.
Az elkészült képek közül sok már otthonunk falait díszíti.
Alig várjuk a júliusi közös fotózást és az újabb csodás fényképeket!”
Köszönjük szépen: P.Melinda

“A fotográfia egy VARÁZSLAT.
Mert kiemelhetünk életünkből hangulatokat, érzéseket. A választás csak rajtunk múlik: melyik pillanatot adjuk át az örökkévalóságnak.
Amikor ránézek egy fotónkra kedves Lányok, azonnal fel tudom idézni a körülményeket, ahogyan készült, a hangulatot, az illatot, a lelkiállapotot, amit épp akkor éreztem. Ezért varázslat ez. Emlékeim ott heverrnek egy darab papíron. Nincs mellette szöveg. Csak egyszerű kép. Arról, amit láttatok, amit éreztem, amit odaadtam, s amit Ti művészien visszaadtatok. Minden benne van, ami számomra, számunkra fontos. Köszönjük, hogy volt alkalmunk többször is részese lenni ennek a csodának, ennek a varázslatnak!
Még sok-sok szép pillanatot és örömteli alkotást kívánok Nektek szeretettel!”
Viki

” Két angyal, akik elrepítettek bennünket Tündérországba. Köszönjük, hogy megélhettük veletek a mesét, és egy varázslatos történet szereplői lehettünk. Életre szóló élményt kaptunk ajándékba.”
Flóra, Csenge, Szimonetta

“Anya-lánya tökéletes harmóniában egymással, a természettel, velünk. Valódi érték, mit ők képviselnek és amit kaptunk. Hatalmas színfolt ez a mi életünkben. A történek képkockái már otthonunk falain mesélnek.”
Edina

“A segitségetekkel a gyerekek olyan álomvilágba csöppennek, ahol ők a főszereplők.Köszönjük, hogy sikerült a természetes pillanatok szépségeit megörökíteni a fotókon. Veletek a fotózás egy igazi kaland és élmény egyben.”
M.Melinda

“Izgalmas és felemelő volt látni, ahogy sikerült megragadnotok azokat a pillanatokat, amelyek igazán tükrözték Tamara valódi arcát, egyéniségét.
Segítségetekkel csodálatos karácsonyi ajándékot sikerült varázsolni a családnak.
Köszönjük ezt a felejthetetlen élményt, amikor ránézek a képekre, mindig boldogság tölti el a szívemet.”
Szeretettel:Andi

“8 éves vágyunk teljesült azzal, hogy idén tavasszal végre lehetőségünk nyílt visszaköltözni szülővárosunkba, Győrbe, és az új lakás falaira mindenképpen olyan fotókat szerettünk volna, amely Győrről és rólunk szól. Nem volt kérdés a fotósok kiválasztása, hiszen tavaly ősszel is csodaszép fotók készültek. Maga a fotózás igazi ünnep volt a család számára, nagyon vártuk, készültünk rá mindannyian. A “levélesőben” készült önfeledt, vidám képek lettek mindannyiunk kedvencei. Csodálatos, érzelmekkel teli fotók készültek Győrben őszi hangulatban. Nagyon köszönjük!”
Szilvi

” A lányok nagyon várták a fotózás napját, kérdezték, “hány napot kell még aludni, hogy mehessünk Hannához ás Hajnához?” Szeretnek Benneteket! A fotózást profik módjára vezettétek le. A képek magukért beszélnek, angyaliak, meseszerűek és mégis valóságosak. Egyszerűen gyönyörűek. Kell ennél több?
Amúgy ha vendégek jönnek hozzánk Julcsika előszeretettel mutatja a fotókat mindenkinek. Élvezi, hogy megdöbbennek a fotók szépségén.
Képzeljétek az oviba kellett vinni minden kisgyereknek fotót magáról( a Ti fotótokat vitték el, amelyiken egy karácsonyi díszt tart a kezében). Az óvónéni azt súgta neki, hogy Ő a legszebb. Én is súgva mondom, hogy ez a Ti és az Én sikerem.:-)”
Hajni

“Azzal, hogy ketten egyidőben dolgoztok, olyan pillanatokat örökítettetek meg nekünk, amik megismételhetetlenek. Az ágyún gondolkodós kép például nagy sikert aratott és abszolút kedvenc lett. Minden kép tele van érzelemmel, profizmussal, művészettel. Valahányszor nálatok jártunk, a fotózás és az eredmény mindig egyformán színvonalasra sikerült. Maradandó érték, amit kaptunk.”
Anikó

„Kedves Hanna,
Köszönjük azt a hihetetlen érzékenységet, ahogy lényeddel – szinte észrevétlenül – belesimultál életünk nagy napjának, az esküvőnknek a történéseibe.
Néha talán meg is feledkeztünk a nagy ünneplés közepedte, hogy fotók is készülnek, de visszanézve a csodálatok képeket, te ott voltál, velünk ünnepeltél mindvégig, megörökítve a legfontosabb pillanatokat.És a végeredmény: hihetetlen gyönyörű képek, amikből sugárzik valami derű, összhang, finomság, mindegyiknek van saját mondanivalója, beszédesebbek mint bármelyik video…Köszönjük!”
Judit&Peter

„Balaton-part, lágy szellő, szikrázó napsütés, gyönyörű virágok , szerelem…Ez volt a mi Nagy Napunk. Esküvő Balatonfüreden, a család és barátaink körében egy gyönyörű szeptemberi napon… Fotóidnak köszönhetően Hanna, nap mint nap újra átélhetjük életünk legszebb napját. Csodás képeid tükrözik érzelmeinket, a hangulatot, a gyönyörű tájat. Pont azt kaptuk Tőled, amit szerettünk volna: egy nagyszerű és kedves fotóst, érzelemdús és egyedi fotókat.”
Még egyszer nagyon köszönjük: Mira és Zoli

” Drága Hajna és Hanna!

Az élet úgy hozta, hogy Rátok találtunk…
És micsoda Csoda Találkozás volt a Miénk!

Ünnepelunk. Minden napot, minden szépet, odafigyelünk a rezzenésekre…Élünk, Érzünk.

Aztán vannak olyan ünnepeink, amiket tervezünk, várunk, mert nem a termászet nyújtja felénk, hanem a Mi Emberi voltunk teljesedik be valamilyen formában. A szerelmünknek, vagy annak gyümölcsének, a hitünknek, a sikereinknek Mi Önmagunk állítunk Ünnepeket.
Hogy kiemeljuk annak szépségét, tanubizonyosságot állitsunk neki, és együtt örüljünk szeretteinkkel AZON A NAPON.

AZ A NAP nekünk az Esküvőnk napja volt.

Izgalom, Öröm, Gyors, Lassú,, Lassú, Gyors.

Aztán reggel lesz, és ott áll két csupasziv Nő, akik azonnal nem idegenek. És belecsöppennek életed egyik legfontosabb es legintimebb napjába. Amikor remegsz, es örülsz, a hideg ráz, de a Legszebb akarsz lenni, ami valaha is voltál…és Nő, és Finom, és Vadító, és Minden. És ránézel a Párodra, és megszűnik a világ…És nevetsz, es nevetsz…És Esik az eső, de kisüt a nap, és pörögsz, forogsz, táncolsz örömödben. BOLDOG VAGY ÉS ÖNMAGAD.

Pontosan ezt kaptuk vissza a képeinkből.

Belecsöppentetek ARRA A NAPRA az életünkbe,
de a munkátokban nem egy tükörképet, hanem Magunkat látjuk.

Megörökítettétek életünk egyik legszebb napját, az esküvőnket úgy, hogy a képsorokban benne van minden rezzenésünk.
Minden egyes kép egy történet.
Minden egyes kép egy művészi alkotás.

Köszönjuk, a munkátokat, Titeket
És teljes szívünkből ajánljuk mindenkinek ezt a két fantasztikus Művesznőt! “

Nikolett és Richárd

„Pár éve ismertem meg Nikaa álomvilágát, amikor is az unokahúgomat fotózta. Már akkor beleszerettem abba a misztikummal átszőtt titokzatos meseországba, melyet ők ketten teremtettek. Fotóikat nézegetve úgy érzem mégis lehet hinni a csodákban.
A harmadik X-m lehetővé tette, hogy személyesen találkozhassak Hannával. 🙂
A fotózáson eleinte fennálló félelmemet és feszengésemet, Hanna hamar szerte foszlatta kedvességével és lelkesedésével. Felejthetetlen pár óra volt, élvezetes és egyben fárasztó is. Viszont megérte, utólag a képeket nézegetve, rájöttem az egész fotózás önmagam megismerése volt, egy eddig ismeretlen oldalam feltárása, aki mélyen ült bennem, és Hannának köszönhetem, hogy megismerhettem. 🙂 ”
„Az önmegismerés legjobb módja, ha megtudjuk mások milyennek látnak minket.” (Paulo Coelho)

„Nagy szerencse hogy rátok találtunk! Imádjuk a képeiteket és gyönyörü emléket szereztek nekünk újra és újra…az esküvőnkön és a kismama-fotozásnál is! Már alig várjuk a kisbaba-képeket! Klárika, Klaus és Andrea (Austriából)”